Mindnyájunkban megvan a kapcsolódás, a biztonság érzése iránti vágy, ezzel párhuzamosan a kalandvágy, izgalmak keresése is él bennünk. Egy hosszú távú párkapcsolatban egy embertől várnánk mindkettőt. A biztonságos, kiszámítható, állandóság érzése párosulhat a kalanddal, izgalommal, folyamatos újdonsággal? Kielégíthető a két szükséglet egy azon kapcsolatban?
Munkám során többféle helyzettel találkozom. Látok párokat, akik a hosszú távú elköteleződés során mintha elfeledkeznének vágyaikról, mintha vágyaik megélését hátrébb helyeznék más közös tevékenységeikkel szemben. Látok egyedülállókat, akik vágyaikon keresztül élik meg a kapcsolódást, viszonyokba keverednek, de az elköteleződés formáját nem élik meg. Látok férfiakat, nőket, akik nem tudják szavakba önteni, megfogalmazni vágyaikat. Látok olyanokat, akik nem érzik férfiasságukat, nem érzik nőiességüket. Akik szégyellik magukat. Látok kapcsolatokat, ahol a hiányt egy párhuzamosan megjelenő harmadik fél pótolja, ezzel tovább mélyítve a szexualitás, a vágy megélésének és a hosszú távú kapcsolatban megélt intim állandóság különválasztását.
A szerelem közelségből, a vágy távolságból táplálkozik. Hogyan is tarthatnánk meg együttélésünk során az összekapcsolódás, intimitás érzése mellett a vágyat is? Hogyan tarthatnánk egyben azt, ami látszólag egymásnak ellentmond? Ami paradox? Hogyan egyeztethetnénk össze a közelséget a távolsággal? Kapcsolatunkra gyakran tekintünk bástyaként, erődítményként, biztonságos mentsvárként, mely megvéd életünk egyéb veszélyeivel szemben. A vágyat viszont az ismeretlen és a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, az izgalom érzése táplálja. A biztonságban megleljük a stabilitást, ugyanakkor azzal, hogy a párkapcsolati folyamatot irányításunk és kontrollunk alá vesszük, megengedjük a kiszámíthatóságot, teret engedünk a megszokásnak, az unalomnak. Mark Epstein pszichoteraputa szerint a vágy akkor marad életben, ha belehelyezkedünk a rejtélybe. Ha meghagyjuk magunknak természetünkből fakadó kíváncsiságunkat. Ha meghagyjuk a másik különbözőségét, ha ellenállunk annak a késztetésnek, hogy a másikat egy kiszámítható, megismerhető, feltérképezhető jelenséggé korlátozzuk, ha meghagyjuk a felfedezés örömét, játékosságát, lehetőségét. Ha nyitottak maradunk az újdonságra. Esther Perel terapeuta a vágyról azt írja, hogy a „szorongás és az elragadtatás közötti térben létezik”. Ez az az érzés, ami fenntarthatja az érdeklődésünket partnerünk iránt, amin keresztül vonzalmat élhetünk át, ami lenyűgözhet minket.
A biztonság érzetére, a kontroll gyakorlására illúzióként is tekinthetünk, mellyel az ismeretlentől való szorongásunkat csökkentenénk. Állandóság megvalósulhatna, ha képességünk volna megállítani az időt, kimerevíteni az általunk kedvesnek vélt pillanatokat. A valóságban azonban az idő felett nincs kontrollunk. Életünk bizonytalanságát éppúgy éljük, mint biztonsággal járó illúziónkat.
Ha tehát igyekszünk elfogadni az életünk természetéből fakadó bizonytalanságot, megtartjuk lehetőségünket az újdonságok megélésére, ha igyekszünk lemondani a biztonság és a teljes kiszámíthatóság illúziójáról, tehetünk egy lépést annak érdekében, hogy hosszú távú elköteleződésünkben fenntarthassuk a vonzalom, izgalom érzését, az „állandóságban” az újdonságot, a „biztonságban” a bizonytalant, a hosszú távú párkapcsolatban a vágyat.
További izgalmas cikkeket itt találsz!